Bakfark Bálint (1526? - 1576)
Bakfark Bálint (vezetéknevét többféleképpen is le szokták írni: Bachfarrt, Backvart, Bekwark) szász gyökerű, erdélyi magyar – a reneszánsz kornak az egyik legnagyobb hatású - lant játékosa és meghatározó virtuóza volt.
Az első magyar klasszikus zenei előadóművész és zeneszerző, aki a reneszánsz korban Európát járva játékával adott hírt az akkor török megszállás alatt szenvedő Magyarországról. Virtuóz lantjátékával lenyűgözte hallgatóságát, művészetéről költők is többször megemlékeztek. Lengyelországban a „Bakfark után nyúl a lanthoz” kifejezés mind a mai napig azt az embert jelenti, aki szakértelem vagy tehetség hiányában kezd hozzá valamihez. Műveit a reneszánsz kor szokásai szerint a kortárs muzsikusok átvették, feldolgozták..
A mai Románia erdélyi részén, Brassóban látta meg a napvilágot, valószínűleg 1526 és 1530 között. Árva volt, tíz évesen Szapolyai János udvarába került, ahol lantozni tanult. Mivel későbbi művein olasz hatás is érződik, feltehetőleg abban az időben a Szapolyai udvarban tevékenykedő Matthias Marigliano is tanította, aki korábban X. Leó pápa magánzenészeinek táborát ékesítette. Bakfark az 1540-es évek végén Szapolyai özvegyének, Izabellának szolgálatából távozott, majd egyenesen Párizsba utazott, hogy munka után nézzen, de mire odaért a királyi lantos korábban megüresedett pozícióját betöltötték, így továbbutazott. 1549-ben II. Zsigmond Ágost lengyel király lantosa lett, akit kisebb szünetekkel összesen tizenhét évig, azaz 1566-ig szolgált, és legfontosabb mecénásával, a porosz Brandenburgi Albert herceggel is itt találkozott. Bakfark Krakkóban házasodott meg 1550-ben, felesége - egy litván származású hölgy - Katarina Narbutovna lett. 1550-ben látogatott először Königsbergbe, Albert herceg udvarába.
További utazásainak legfőbb célja feltehetőleg az volt, hogy zeneműveit kiadassa, ezért utazott el Wittenbergbe, Danzigba és Augsburgba. Sikerrel végül is csak Lyonban járt, ahol Tournon gróf támogatásával - akit közben érseki rangot kapott - 1553-ban jelent meg első önálló kiadványa. Nemzetközi sikerei mellett a lengyel király wilnai udvarához úgy is hűséges maradt, hogy több uralkodó is szolgálatot ajánlott neki. Észak-Itálián keresztül ment vissza Königsbergbe, aztán 1554-ben Lengyelországba utazott. Műveinek második önálló gyűjteményét II. Zsigmond Ágostnak ajánlotta, amelyet Krakkóban adott ki, saját kiadásban. Az udvartól 1566-ban gyors és érthetetlen körülmények távozott: mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mi történhetett, de Bakfark alig tudott elmenekülni a királyi bosszú elől. A lengyel zsoldosok tüzetesen átkutatták a házát, majd elkobozták minden vagyonát és megsemmisítették ingóságait.
Egy rövid ideig Bécsben élt, ahol három évig állt II. Miksa császár és magyar király szolgálatában. 1568-ban visszatért Erdélybe, majd 1571-ben Padovába, Itáliába költözött. 1576. augusztus 8-án vesztette életét a mindent megsemmisítő pestis-járványban. Abban az időben a pestis áldozatainak minden holmiját elégették a járvány továbbterjedésének megakadályozása végett, így Bakfark összes kézirata megsemmisült.
Ez az legfőbb oka annak, hogy fennmaradt művei alapvetően lengyelországban töltött éveiből származnak, viszont néhány darabjára rálelhetünk különböző olasz lanttabulatúrák kéziratos kiadásaiban is. Két megjelent lantkönyve ma is hozzáférhető: az 1553-as lyoni címoldalán a Bakfark család címerével, valamint a pártfogó lyoni érsek és a zeneszerző portréja látható, az 1565-ös krakkói lantkönyv specialitása pedig egy olyan kettősfogás bemutatása, amelyet a korban más addig még nem használt. Lantkompozícióinak és lantátiratainak egyedülállóan precíz kidolgozása tanárát is dicséri, és jól mutatja Bakfark virtuóz hangszerjátékosi, zeneszerzői képzettségét és felülmúlhatatlan tájékozottságát a reneszánsz kor zenei stílusában.
Megismerte a németalföldi vokálpolifóniát és a talján lantzenét és lanttechnikát. Műveit nem sokszot adták ki újra, vélhetően azért, mert technikai nehézségükkel szinte senki sem tudott volna megbírkózni.
Hét madrigál, tíz szóló lantra írt fantázia, nyolc chanson és mintegy tizennégy motetta maradt fenn tőle. Lantátiratokat készített az alábbi zeneszerzők műveiből is: Josquin Desprez, Clemens non Papa, Nicolas Gombert, Orlando di Lasso.